2017.05.01 09:08:30 ShoppingGuy

Mutasd a mobilod, megmondom, ki vagy!

Az okostelefonunk lassan többet tud rólunk, mint a szeretteink. Még telefonnak hívjuk, pedig arányaiban sokkal kevesebbet beszélünk rajta, mint amennyi egyéb dologra használjuk. De hol a határ? Erről olvashatjátok a Stíler blog vendégposztját!

Az okostelefon szinte mindig velünk van, egy percre sem engedjük ki a kezünkből vagy a zsebünkből. Sokszor viccelek azzal, hogy szeretnék én lenni az első ember, akinek a tenyerébe építik majd a kütyüt fehér szkafanderes tudósok… de már nem vagy benne biztos, hogy ez csak poén.

mobilfiz.jpg

Ha utazni készülünk, a hosszú lista – repülőjegy, fogkefe stb. – helyett csak egy dolgot kell ellenőrizni: megvan a telefon (és a töltője)? Ugyanis ezzel az egy kütyüvel ma már bármi megoldható: ha kell térképként funkcionál, de ismeri a kedvenc zenéinket, alvási szokásainkat, egészségi állapotunkat, fotók és videók formájában őrzi az emlékeket (meg azt, hogy mit ettünk reggelire), tudja, kik a barátaink, és a legfrissebb fejlesztéseknek hála már bankkártyaként is működhet (!).

Elég megnézni a telefonon lévő appokat, hogy kiderüljön, milyen a személyiségünk!

A SHOPPING-FÜGGŐ

Imádsz vásárolni, és csukott szemmel is megtalálod bármelyik bevásárlóközpontban a kedvenc üzleteidet? A shopping-függők mobilján a legtöbb helyet kedvenc márkáik appjai és a próbafülkés szelfik foglalják el. Nem árt, ha a korral haladva egy mobilfizetést kezelő alkalmazás is helyet kap, hiszen így fizetésnél még a bankkártyát sem kell előhúzni!

Ezek mellett nem árt egy lépésszámláló sem, hogy a megtett kilométereket ledolgozott kalóriákká alakítsa! Kívülről pedig egy - nem baj, ha nem túl praktikus, de - óriási és szupercuki telefontok a kötelező elem.

AZ ÜGYELETES MÓKAMESTER

A társaság középpontjaként nem árt, ha a közösségi oldalakon kívül lehetőleg minden csevegő alkalmazás is le van töltve, nehogy egy kommunikációs baki hiúsítsa meg az esti fröccsözést vagy a hétvégi kiruccanást!

Ezek mellett természetesen mérhetetlen mennyiségű csoportkép figyel az albumokban, ahol persze az arcfelismerő hajszálpontosan be van állítva, hogy bármelyik spant könnyen megtaláld és már küldhesd is neki a közös fotókat.

A TUDATOS FELHASZNÁLÓ

Van, aki átgondoltan arra használja a mobilt, hogy megkönnyítse vele a saját életét. A világ bármely pontjára ledobhatjuk a telefonnal a kezében, ő biztosan boldogulni fog! A készüléken van ugyanis minden alapvető dolog, ami a túléléshez kell: navigáció, személyes iratok, a bankkártya is digitalizált, így még fizetéshez is szükség másra, mint a mobilra. A praktikus alkalmazások sorában természetesen helyet kapnak a hírolvasók, a menetrendek, a sofőrszolgálatok, az időjárás, a valutaárfolyam és persze a tőzsdehírek is.

A FOTÓMŰVÉSZ

Ennyi képszerkesztő alkalmazás a világon nincs! – gondolnánk, ha történetesen nem vagyunk magunk is mobilos fotóművészek… Pedig van, és egy igazi megszállott ki is használja ezeket. Amúgy nincs sok másféle alkalmazás a készüléken, hiszen az mind a fotók elől venné el a helyet.

A JÁTÉKOS

Mindannyian emlékszünk még a régi szép időkre, amikor a 3310-esen mindenki kígyót játszott! Nos, azok az idők elmúltak, a játékok ma már színesek, szagosak, és komoly függőséget is okozhatnak. Mindenki megtalálja a neki megfelelőt a cuki akváriumtól az egymást mészárló hadseregekig, sőt építhetünk birodalmat vagy akár szókincset is, csak a játékoson múlik, hogy éppen melyiket játssza minden villamosmegálló között!

Címkék:mobiltelefon bankkártya fizetés applikáció mobilfizetés Vásárlás