A NAP, AMIKOR PÉNZTÁRCA NÉLKÜL VÁSÁROLTAM

Volt már veled úgy, hogy otthon hagytad cakkumpakk az egész pénztárcádat, készpénzzel, kártyával, mindennel együtt? Hát velünk már többször előfordult. A Nesze!szer bloggere pedig önként vállalta be ezt a kihívást, majd leírta nekünk kalandjait.

Az aprók, a pénztárca sarkába beszoruló ötforintosok, a van-e még egy kétszázasom dolgok néha kikészítenek. Ahogy az is, ha földön-égen nem találom a kártyámat, aztán rájövök, hogy otthon pihen a másik táskámban. Főleg akkor, amikor vásárolni kell, vagy tele vagyok csomaggal, esetleg még a kabátot is kell hurcolnom a plázán. Végtelen ügyesen tudok szerencsétlenkedni ezekkel a dolgokkal, néha olyan, mintha egy zsonglőr castingon vennék részt.

Arról nem is beszélek, ha esetleg hétvégén történik mindez és gyerek is van velem. Na, az a mutatvány a javából! Ezért a minap fontos kísérletbe fogtam. Pénztárca, készpénz és plasztik kártya nélkül indultam el vásárolni. Csak a mobilom volt nálam, semmi más.

Otthon persze, indulás előtt megkaptam: na, majd meglátjuk, mennyire felkészültek a boltok, mire mész. És jelentem, sok mindenre mentem. Először persze még a nappaliban letöltöttem egy appot, ami a mobilos fizetéshez kell és csatoltam hozzá egy kártyát - amin fedezet is volt, ugye. (Nem kellett SIM-et cserélni, az már a múlté!) Aztán az Árkádba mentem, mert ez az egyik hely, amit szeretek, nincs tele délelőttönként és átlátható az egész áruház. (Másik az Allee, amit bírok).

Szinte sehol nem volt probléma vagy nagy gond. Csak feltettem a kérdést: tudok érintéssel fizetni? - és már mindent ment is, mint a karikacsapás.

Két dolgot tudok mondani. Az egyik, hogy irtó jó feeling volt az egész. És itt nyilván nem a próbafülkékben való szerencsétlenkedésemre gondolok, meg a szörnyű tükrökre, amelyekben ember nem nézett ki jól. Hanem arra, hogy csak meglengettem a mobilom, pittyentettem egyet és már készen is voltam a fizetéssel. Nem kellett kotorásznom a pénztárcámban, visszajárókkal bajlódni, sem a kártyám után kutatni, mert így gyakorlatilag folyamatosan a kezem ügyében volt.

A másik, ami igazán bejött: én eleve irtó mennyiségű fémpénzt tudok összegyűjteni. És a pénztáraknál ebből is egyre több és több lesz. Áll mögöttem a sor, nincs kedvem bajlódni a tízesekkel-húszasokkal, így előkapom a papírpénzt és újabb fémpénz-terhek keletkeznek nálam. Ez a szokásom pedig elég súlyos, tényleg olyan néha a tárcám, mintha egy nagy követ cipelnék. Gyakorlatilag a mobilos fizetős napon ezt is megoldottam. Semmi terhet nem kellett magammal cipelnem, még könnyű pénztárcát sem - csak az összevásárolt zacskóim száma nőtt. A kávézásnál is csak odaérintettem a mobilom és már vártam is a lattémat a Starbucksban.

Csoda volt, tényleg. Könnyebbnek éreztem magamat valahogy, de mégis bármit megtehettem – vagy inkább megvehettem -, amit készpénzzel vagy kártyával akartam volna. Mi lesz a következő? A mutatóujjunkkal fogunk fizetni?